Ausztria “beindult”

Az elmúlt héten portálunk is beszámolt róla, hogy Ausztria fokozatosan újraindítja a gazdaságot. Nyilván a megfelelő óvintézkedések mellett, a szabályok szigorú betartásával, állandó kontrollt alkalmazva, a járvány alakulását figyelve.
A munka fokozatosan, lépcsőzetesen indul be a különböző területeken, így ez a munkavállalókat is másképp érinti.
Az újrakezdéssel kapcsolatos néhány fontos tudnivalóra hívta fel a figyelmet az osztrák-magyar ügyekkel foglalkozó iroda tulajdonosa.
Lássuk ezeket pontról pontra!

  1. Aki Kurzarbeiten van, annak a munkaadóval egyeztetni kell, hogy hetente milyen időbeosztásban és hány órát kell majd dolgoznia. A Kurzarbeit feltételei június 30-ig vannak első körben érvényben.
  2. Akit szabadságoltak és most ezt követően fogja felvenni a munkát, neki egyeztetni kell a munkaadóval, hogy csökkenti-e a bejelentett heti munkaórák számát. Ha igen, akkor erről kell kapnia a dolgozónak egy szerződéskiegészítést a munkaszerződése mellé, hogy milyen időtartamra érvényes a csökkentett óraszámú bejelentés.
  3. Vannak cégek, amelyek esetében a munkavállalók úgy maradhattak otthon, hogy nem használtak el szabadságot és alap munkabért is kaptak. Nekik nincs teendőjük, mert őket a munkaadó pontosan tájékoztatni fogja, hogy mikor kell felvenni a munkát és milyen óraszámban.
  4. Akiket kiljelentettek és ígérvényt kaptak, hogy ha újraindul a cég akkor visszaveszik, nekik mindenképpen fel kell venni a kapcsolatot a munkaadóval és érdeklődni kell, hogy mik a lehetőségek. Fontos azonban, hogy nem biztos, hogy az adott cég rögtön az összes dolgozót vissza fogja venni, valószínűleg ezek a visszajelentések is egy 2 hónapra ütemezett fokozatos forgatókönyvet fognak követni. Amikor megvan a visszajelentés, új munkaszerződést kell kapni a munkavállalónak – ezzel újraindul az 1 hónapos próbaidő, és ennek leteltét követően a tb érvényesítést újra kell intézni, hogy a magyar eü ellátást is igénybe vehesse a munkavállaló.
  5. Akiket kijelentettek és ígérvényt kaptak a visszajelentésre, és ebben az ígérvényben szerepel leírva, hogy a korábban érvényes munkaszerződés változatlan formában éled fel újra, azoknak is kapniuk kell egy új példányt a munkaszerződésből, aminek egyeznie kell a krízis előtti szerződéssel. Ebben az esetben is újra kell indítani egy hónap után a tb érvényesítést.

És ott vannak még azok a munkavállalók, akiknek végleg felmondtak a járvány és az intézkedések kezdetén.

Azok a dolgozók, akiket végleg elküldtek a munkahelyükről, nekik lehtőségük lesz – amennyiben szeretnének – ,újra munkát keresni Ausztriában. Több ágazatban ugyanis munkaerőhiány várható, hiszen Bulgáriából, Romániából, Szlovákiából elsősorban a betegápolásban, az építőiparban és a mezőgazdaságban dolgozók még nem biztos, hogy azonnal vissza tudnak utazni. A mezőgazdasági csomagoló üzemekben, a raktárakban és a kiszállítási ágazatokban egyaránt intenzív munkaerő-keresést fogunk tapasztalni a cégek részéről.

És ami fontos, a határokon érvényes szigorítások továbbra is érvényesek, azokon csak munkavégzés céljából lehet átlépni. Továbbra is szükség lesz ehhez a munkáltatói igazolásra.

Akiktől válaszokat kaptunk:
Ostermayer utcai Osztrák Ügyintéző Iroda, Eszter és Szabina
https://www.facebook.com/osztrak.tanacsadas/