Döntenünk kell

Mosonmagyaróvár és környéke választási lázban ég, ahogy egész Magyarország. Hogy nagy-e a tét, vagy nem – ezt mindenki a saját településén érzi. Hogy az uniós választások is sokmindent meghatároznak, az is biztos. Nagyon sokmindent. A jövőnk döntéseit ott hozzák javarészt. Háború, vagy béke? Migráció? Stb… Bár tudjuk, hogy nem csak fekete és fehér létezik – mégis mintha csak ebből a kettőből lehetne választani.
A települési választások tétje talán kicsit kisebb, de sokaknál nagyonis meghatározó, kik irányítanak. Ha fontos számunkra a közhangulat, a közérdek – fontos ez a döntésünk is.


Mosonmagyaróvár 2024-ben 4 polgármester-jelölttel indul.

És bár sokszor hallottuk, hogy nem, aztán mégis, aztán mégse – a volt polgármester, Dr. Árvay István, a Fidesz-KDNP jelöltje ezúttal is megméretteti magát. A mellé felsorakozó képviselő-jelöltek is ismerősek számunkra. Legtöbbjük évek óta végzi már ezt a munkát – aki nem, ő is ott volt évek óta a második sorban.


A választópolgárok szerint a legnagyobb kihívó Szabó Miklós és pártja. Mellé felsorakozott az MPKE, a Momentum, az MSZP, az MMN és az LMP – Zöldek. Talán mindig is Szabó Miklós volt az, aki a legnagyobb riválisnak tűnhetett. Az ő hangját folyamatosan lehetett hallani, több kérdésben is megnyilvánult az utóbbi években. Talán leginkább a kórház-kérdésre figyeltek fel a legtöbben, az akkumulátor gyár ellen is felszólaltak, illetve céljuk újra megnyitni a magyaróvári postát.


A harmadik formáció, amely talán nem tekint vissza akkora múltra, és a tagjai sem annyira ismerősek számunkra, ám meglehetősen dekoratív, figyelemfelhívó a közösségi médiás kampányuk – a REFLEXUM Egyesület a DK és a Jobbik támogatásával. Élükön Dr. Keresztély Rita polgármester-jelölttel. A bérlakásokat, a kisnyugdíjasok helyzetének javítását, a mozit, ingyenes városi rendezvényeket, megfelelő közvilágítást és parkolási lehetőséget, csatornarendszert, buszközlekedést tűzték zászlajukra. Valamint megvalósítani a félbemaradt tanuszodát, illetve rendbetenni a kórház körüli anomáliákat. Szép tervek. Nagy tervek. Mindenki vágyik rájuk.


És talán a legkevesebbet a Mi Hazánk polgármester-jelöltjéről, Takács Miklósról hallunk. Bizonyára sokan örülnének, ha az ő elképzeléseit, megvalósítási terveit is hallhatnák – hiszen biztosak vagyunk abban, hogy a Mi Hazánknak Mosonmagyaróváron is vannak támogatói.


Nos, sokminden fog még a hátralévő másfél hónapban kiderülni. Sok ígéret fog elhangozni. Az is biztos, hogy sok elképzeléssel fogunk majd tudni azonosulni. Felelősek akkor vagyunk, ha elmegyünk majd szavazni. Szavunk nem lehet a későbbiekben, ha ezzel a lehetőséggel nem élünk. Nekünk, választópolgároknak ez a jogunk van. Ezzel élni kell! Hiszen a politika ott van a mindennapjainkban. A politika nem csak a tévében, és rajtunk kívül zajlik. A része vagyunk. Nekünk is felelősségünk van.
Legközelebb pedig szétnézünk a választókörzetünk falvaiban is. Hogy ott milyen esetleges változásokra számíthatunk. Számíthatunk-e?