Április 30 – A méhek napja
Talán, ahogy korosodik az ember, és ébredezik benne a gondolat csírája, hogy nem a felhalmozás, a rohanás, a történések kavalkádja adja az élet legnagyobb örömeit, kezd el olyan “apróságokon” is gondolkodni, hogy mi lenne, ha….?
Ha mindannak, ami körülvesz minket, ami a bőséget, kényelmet adja számunkra, nem lennének meg az alapfeltételei…
A minap néztük meg a kisfiammal a Mézengúz c. mesét. Mély benyomást tett rá. De bevallom, rám is. Mert hiába tudtam én, nem ült meg annyira mélyen a tudatomban, nem épült be annyira, hogy foglalkoztasson a gondolat a mindennapokban is… Pedig kellene. Mindenkinek kellene…
Míg a mese előtt sikoltva rohangált előlük az udvaron félelmében, azóta a kisfiam leguggol közéjük a zsongó virágoskertben, és várja, hogy az ő kezében lévő virágra szálljanak.
Igen. A méhek.
Mi, akik éljük a hétköznapi életünket, és csak magunkkal vagyunk elfoglalva, csak a mézre tudunk gondolni velük kapcsolatban.
Csak a mézre.
Már az is gyönyörű önmagában! Egy ajándék tőlük. Arany színével, a fantasztikus édes ízével, egészségünkre gyakorolt jótékony hatásaival… És a méz csak a bónusz. Bónusz mindazok után, amiket alaphelyzetben köszönhetünk nekik. Az ételünket. Az életünket. Csak magunkra gondolunk, pedig nekik köszönhetünk mindent. Ha ők nincsenek, mi sem vagyunk. Ha ők nincsenek, nincs élet a Földön. És ők bajban vannak. Erre próbálja felhívni a figyelmet a fiatal dunakiliti méhész, Házi János is, aki a családi hagyományt folytatva hat éve méhészkedik aktívabban, és igyekszik ennek a munkának a szépségeivel a legfiatalabbakat is megismertetni településén.
Egy legenda szerint, Albert Einstein úgy gondolta, hogy ha a méhek kipusztulnak, akkor az emberiség rövid időn belül kihal. Észre kell vennünk, hogy ezek az apró rovarok tartanak minket életben! A klímaváltozás, illetve a vegyszerek használata még jobban megnehezítik az életüket. Ezért fontos, hogy tegyünk meg mindent a környezetünk védelméért! De mi már várjuk a javulást, mert azt látjuk, hogy újból kezdjük értékelni a természetet.
Vannak kezdeményezések, például a mézes reggeli, ahol a gyerekeknek a méhészek rövid előadást tartanak a méhek életéről, illetve a méhészettel kapcsolatos eszközöket bemutatják egy mézkóstoló keretében. Így betekintést nyernek a méhész életébe, ami a későbbiek folyamán jó hatással lesz rájuk. Évről évre nagy a sikere ennek a napnak a gyerekek körében. Mi pedig boldogan mutatjuk be nekik ezt az életet. A méhek még a mai napig is lenyűgöznek minket is a kaptárban lévő szervezettségükkel. Aki ezt a foglalkozást választja, annak nagy elhivatottságának kell lennie, mert rendkívül sok munkával jár. De mindenképpen érdemes! Hiszen, az én meglátásom szerint munkánk nagyon hasznos a környezetünk ökológiájára, mert az általunk tartott méhek is részt vesznek a beporzásban! A vadon élő beporzó rovarok mennyisége évről évre csökken! Ezeknek a kis élőlényeknek a pusztulását különböző betegségek, vegyszerek ritkítják, akárcsak a mi méheinket! Tenni ellene nagyon nehéz, illetve csak globális összefogással sikerülne.
És bizony ezt az összefogást tudatosítani kellene mindenkiben! Az már bizonyított, hogy az emberek többsége a bajban összetart. Ez a téma talán még nem kapott kellő figyelmet. Ha már látszódnának a jelek…, ha már nem lennének virágok…, ha már fogyna az élelem…, ha már szürkülne a világ…
De ne várjunk addig!
Előzzük meg a bajt!
Ne hagyjuk pusztulni a világot!
Egyetlen apró élőlényre kell igazán vigyáznunk! Tőle függ az életünk. Vegyük észre, mennyire kiszolgáltatottak vagyunk!
Az ember nem áll mindenek fölött.
Egy kis rovar, aki csak teszi a dolgát, dolgozik keményen – az utolsó szalmaszál lehet nekünk.
Vigyázzunk rá!
