“1948. április 7-én az ENSZ szakosított intézményeként megkezdte működését az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Erre az eseményre emlékezünk az EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGNAPon. A világszervezet célja a nemzetközi egészségügyi munka irányítása és összehangolása.” (https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/egeszsegugyi_vilagnap)
Ennyi figyelem, mint idén, talán sosem irányult az egészségügyben dolgozók felé.
Eddig is jelentős szerepet töltöttek be az életünkben, de a 2020-as esztendő be fogja magát írni a történelemkönyvekbe.
És ugyan a magyar egészségügy napja júliusban van, Semmelweis Ignác születésnapján, a mi orvosaink, ápolóink most egyszerre, együtt vannak a fronton a világ szinte valamennyi országában dolgozó összes orvossal, ápolóval.
Most mindenki tőlük várja a csodát. Várjuk. És elvárjuk. Most ők a hősök. Tapsolunk nekik. Elismerő szavakkal adózunk nekik. Beszélünk róluk. Most. Mert most nagy a baj. Most félünk. Féltjük az életünket. A családunkét is. Varrjuk nekik a maszkokat. Ingyen utazthatnak a tömegközlekedési eszközökön. Ingyen lakást ajánlunk nekik erre a vészterhes időre. Ajándékokkal halmozzuk el őket.
Ők pedig dolgoznak. Értünk. Az életünkért.
De mi is megteszünk magunkért mindent?
Mi miért nem törődünk magunkkal?
Éljük az életünket. Habzsoljuk. Mindent akarunk. Enni. Inni. Szórakozni. Dohányozni… Sokat!… És élni. Mindezek ellenére jól, boldogan, egészségesen.
Ha baj van, akkor meg futunk az orvoshoz, és elvárjuk, hogy gyógyítson meg. Ha vannak elvárásai felénk az életvitelünket illetően, akkor meg jól megsértődünk, hogy mit gondol magáról!? Azért jöttünk, hogy gyógyítson, nem azért, hogy megmondja, mit csináljunk! Adjon egy gyógyszert, aztán megyünk is! Ha attól se lesz jobb, rossz gyógyszert adott, adjon másikat! De a kaja, pia, dohány, szórakozás marad….
Ilyenkor miért nem annyira fontos az orvos?
Miért vesszük annyira semmibe azt, amit mond? Miért feltételezzük, hogy mi úgyis jobban tudjuk? Miért csak akkor fontosak, amikor látványosan nagy a baj, és amikor nem rajtunk múlik? Amikor mi is okozói vagyunk saját bajainknak, miért nem olyan fontos, amit mond?
Jól eshet a taps. Jól eshet a 20 perces dudaszó! Mindenkinek jól esik, ha elismerik a munkája fontosságát.
De segítsünk is nekik!
Segítsünk, de igaziból!
Vigyázzunk magunkra!
És ha baj van, és az orvosunk segíteni akar, hallgassuk meg! Gondoljuk át, amit mond! Fontoljuk meg, és esetleg tegyük is meg, amit kér!
És lehet, hogy megbecsülve fogja magát érezni a mindennapokban is.
Tiszteljük az egészségügyben dolgozókat!
Ne csak most!
Mindig!
