Virágvasárnap – koronavírus 25. nap – Nagyobb fegyelmezettségre van szükség

Az operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatója

Tovább emelkedett a laboratóriumi vizsgálatokkal igazolt fertőzöttek száma. Két idős beteg húnyt el az elmúlt 24 órában – kezdte tájékoztatóját Müller Cecília országos tisztifőorvos.

A gyógyultak száma is folyamatosan nő.

A legtöbb fertőzött a fővárosban található, a fertőzöttek kb 40%-a. A magasabb népsűrűség miatt nagy a kockázata annak, hogy Budapesten berobban a járvány, így még fontosabb a fokozott odafigyelés, óvatosság. A tisztifőorvos asszony felhívja az időkorlátozásokra és azok pontos értelmezésére a figyelmet. Adott időben nem KELL, hanem szükség esetén LEHET adott helyen tartózkodni.

A fiatalok se vegyék félvállról, hiszen ha nem is betegednek meg komolyabban, ugyanúgy fertőznek, mint mások.

Kiss Róbert rendőralezredes beszámolójából megtudhattuk, hogy az elmúlt 24 órában 7 repülőgép érkezett védőfelszerelésekkel az országba. Ugyancsak tegnap 219 magyar állampolgárt sikerült haza szállítani.

Román-magyar átkelőhelyeken jelentős számú román állampolgár jelent meg, hogy visszatérhessenek munkahelyeikre. Mivel a célországokról nem lehetett pontosan tudni, beléphetnek-e hozzájuk a munkások, ezért annak kiderítéséig a román vendégmunkások belépését felfüggesztették.

Továbbra is meggondolatlanul viselkednek fiatalok a fővárosban, megszegve a kijárási korlátozást. Sok helyen kellett a csoportosulások miatt a rendőröknek intézkedni.

Internetes visszaélésekkel kapcsolatban is intézkedniük kellett.