Dunasziget. Gyerekkoromban fürödni jártunk oda. Meg az úttörőtáborba. Jó volt. Nekünk ez volt akkor a világ. Aztán felnőttünk. Nem mentünk már fürödni. Oda nem. Főleg nem mentünk úttörőtáborba. Nem mentünk már Dunaszigetre. Máshova mentünk. Máskor. Másért…
Később, munkánk során mégis odatévedtünk egyszer. Aztán még egyszer. Kétszer… Többször… Kezdtük megismerni a települést, meg a lakóit is lassan-lassan.
A polgármester után egy örökmozgó fiatal hölgyet, aki mindenhol ott volt, mindenhol segített, mindig mosolygott. Szervezett, sürgött-forgott…. Brigi…
Aztán azt is megtudtam, hogy pont onnan származik, ahonnan az édesanyám. Messziről. Az Alföldről…. De hogy talált rá Dunaszigetre? Kíváncsi lettem…
Igazából nem Dunaszigetre találtam rá, hanem életem párjára, aki dunaszigeti. Pontosan egy évvel ezelőtt, én még otthon, Nyársapáton dolgoztam, mint művelődésszervező. Ez egy kis település az Alföld kapujában, a Kiskunságon. Tehát vizet én a vödör alján akkor láttam, ha azt a kútból felhúztuk. Mára ez ‘picit’ megváltozott, mert
“itthon, Dunaszigeten, bármerre megyek, pár száz méteren belül egy dunaágba botlok. Itt még a levegő illata is más, Duna illatú…”
Nehéz, mert mindenkim és mindenem az Alföldön maradt, és most újra kezdem itt a Kis-Alföldön. Szülőfalum is hasonló nagyságú település, mint Dunasziget, ennek minden előnyével és hátrányával. Az Alföldre jellemző tanyavilág, itt a legéletteltelibb Magyarországon. Nekünk is van egy gazdaságunk, egy tanyánk, ami itt nem annyira ismert életforma. A természettel karonöltve folytatunk önfenntartó mezőgazdaságot és állattenyésztést, amit kemény kétkezi munkával teremtünk meg. Ezen értékek mentén nőttem föl és kaptam egy ‘gerincet’ egész életre a Szüleimtől. A család és a gazdaság, mindig az első helyen. Utána jön a többi. De minden a Jóisten oltalmazó tekintete alatt. Sok olyan hagyományt, tudást és pásztorételt hozok otthonról, amit itt a ‘vizek-vidékén’ nem ismernek. Ettől szép ez az egész.
Közben a közösségi médián megosztott posztjaiból láttam, hogy énekel, talán táncol is, kenyeret süt, a vadászat fogalma sem áll távol tőle.
Mindig több lábon álltam, sosem csináltam csak egy félét. Három szakmám van. És amikor otthon éltem, volt olyan időszak, amikor egyszerre dolgoztam mind a háromban. Rendezvényszervezőként munkálkodtam a falu kultúrális életében, erdész-vadgazda technikusként előadásokat tartottam oktatási intézményekben és színésznőként fellépéseket vállaltam különböző alkalmakkor.
Ez mára sem változott sokat. A távolság nem akadály. Hétvégenként eleget teszek az énekes, ill.prózai felkéréseknek a Kiskunságban, hétközben pedig Dunaszigeten dolgozom, a Sziget-Köz-Pont kúltúrális központban. Tagja vagyok az Országos Erdészeti Egyesületnek, már nyolc éve, így az erdész vadász berkek sem állnak tőlem távol. Sok barátomat köszönhetem ennek az egyesületnek, és egy életformát, amit a párommal együtt választottunk.
Nálunk minden a természet körül forog. Egy önfenntartó életforma a cél, a fenntarthatósági szempontok figyelembe vételével. Amit mások elméletben ismernek, mi a gyakorlatban alkalmazzuk. Ezt később nem csak a gyerekeink, de a Szigetközbe látogató emberek számára is meg szeretnénk mutatni, hogy igenis van út a nagyvárosok zajos világán túl, amit egy kis akarattal és kitartással lehet választani és járni.
Tervek, célok, tennivaló tehát akad… Talán egy élet nem is elég hozzá…
Lassan abba a korba érek, amikor már mások rég gyereket nevelnek, nem egyet, nem kettőt. Nekem ez kitolódik, de úgy érzem, nemsokára időszerű a gyerekvállalás. Eddig is úgy éltem az életem, hogy mindig a szívem után mentem, sosem az eszemre hallgatva. Ha nem is volt mindig könnyű, de semmit sem bántam meg. Ezután is így élek majd, és megyek a szívem után. Megköszönöm a jóIstennek, hogy ilyen családdal, párral és barátokkal áldott meg.
“Köszönöm a nehézségeket is, mert mindig azokból tanultam. Szerencsés embernek vallom magam.”